HR és Üzleti Innováció | hr-and-innovation

HR és Üzleti Innováció 2015

MFOR Konferencia

2015. június 23.

Amikor a HR szerelembe esik az innovációval

A rendezvényen elhangzott előadás 6 részben

Előadó: Dr. Andó Ildikó

Az előadás teljes videója további részletekkel

Az előadás szövege

Szervusztok!

Mindenekelőtt hadd mondjam el nektek, mennyire örülök, hogy itt lehetek veletek!

Emellett kimondottan örülök a témának, azaz a HR és az innováció összeboronálásának, mert ennek a gondolatnak a kapcsán pontosan arról a 3 dologról tudok beszélni nektek, amelyeket az életemben a legfontosabbaknak tartok, és amikor másoknak mesélek róluk, akkor mindig azt látom, hogy számukra is nagyon értékesek. Erősen bízom benne, hogy ez most is így lesz.

Nos, de hogyan kapcsolódik ez a 3 dolog a HR-hez és az innovációhoz? Egyrészt, ez a 3 dolog 3 olyan emberi tényező, amelyek nélkül hiszem, hogy nem létezik innováció. Másrészt abban, hogy egy szervezet könyékig dúskáljon ebben a 3 emberi tényezőben, kulcsfontosságú szerep jut a HR-nek. Harmadrészt pedig, a HR csak úgy tud megfelelni ennek a szokatlan hivatásnak, ha ő maga is szerelembe esik az innovációval. S hogy mindezek mit jelentenek, az hamarosan ki fog derülni. Kezdjük is rögtön az első emberi tényezővel!

Mi jut eszetekbe, ha azt mondom, Wolfgang Amadeus Mozart, Albert Einstein, Michael Jordan, Steve Jobs, Bonaparte Napóleon vagy Michael Jackson? Első hallásra ezek a nevek elég távolinak tűnnek. Mégis van bennük néhány igen fontos közös vonás. Ezen közös vonások egyike a tehetség.

Bizonyára senkinek sem mondok újat, ha azt állítom, hogy a tehetség az innováció nélkülözhetetlen forrása. Ez szinte magától értetődő. Hiszen nemigen tud újat teremteni sem a matematikában, sem a fizikában, sem a számítástechnikában, sem a telekommunikációban, de még a HR-ben sem az, akinek nincs meg hozzá a tehetsége.

Ám ha mégis kételkednénk a tehetség és az innováció örökké tartó összefonódásában, akkor gondoljunk csak arra, hogy milyen elszánt, ma már szinte az egész világra kiterjedő harcot vívnak a tehetségekért az innovátorok egymással. De vajon miként fedezhető fel a kiválóság?

A rossz hír az, hogy amíg a tehetség nem mutatkozik meg teljes valójában, addig rendkívül bizonytalan az előrejelezhetősége. Ez azt is jelenti, hogy egy HR-es a kiválasztáskor az esetek nagyon nagy többségében nem látja előre, hogy ki a tehetséges. Azt pedig végképp nem tudja megmondani, hogy ki miben tehetséges. Ezt a legnagyobb tehetségvadászok is beismerik, mint például a Google. Biztosan olvastátok vagy hallottátok, hogy Bock László, a Google elsőszámú HR vezetője, alelnöke áprilisban megjelent könyve kapcsán azt nyilatkozta, hogy kezdetekben másokhoz hasonlóan ők is a leghíresebb egyetemeken kutattak a legkiválóbbak után. Talán azt már kevesebben tudjátok, hogy a Googleben működik egy PiLab nevű csapat (People and Innovation Lab), akik a HR innovációjával foglalatoskodnak. A PiLab kutatásai a tehetségek kiválasztása kapcsán arra az eredményre vezettek, hogy a Google legkiválóbb munkatársai nem mindig a legrangosabb egyetemekről érkeznek. Sőt. Rengeteg olyan tehetség dolgozik a cégnél, akik előzőleg sokkal kevésbé ismert felsőoktatási intézményekben végeztek.

Ám, ha ilyen nehéz rálelni a kiválóságra, és ha gyakran nem is ott bukkanunk rá, ahol éppen keressük, akkor talán az is lehetséges, hogy a szervezeteink telis teli vannak rejtett tehetséggel?

A lányom most végzete a 6. általánost. Elsőtől kezdve figyelem a gyerekeket az osztályában. Látom köztük Kristófot, az írót, Lacit, a történészt, Esztert, a zongoraművészt, Marcit, a közlekedésmérnököt, és látom köztük a vezetőt is. És természetesen látok sok-sok útkeresőt. De ami a leglényegesebb, hiszem, hogy mindegyikükben ott lapul valami csodálatos tehetség. És hiszem, hogy mindannyiunkban, akik most itt vagyunk, és az utca minden emberében is benne rejlik a tehetség kincse. Benne rejlik Gabiban, a fodrásznőmben, akit, amikor elment egy évre hajóra dolgozni, senki sem tudott helyettesíteni. Benne rejlik Katiban, családunk fogorvosában, akinek a székébe még a lányom is vidáman szokott beülni. Benne rejlik Vilmosban, a szobafestőnkben, akinek a munkáját minden látogatónk megirigyli. És ha most azt hiszed, hogy benned nincs semmilyen tehetség, akkor az csupán azért lehetséges, mert elhomályosítja azt az évtizedek alatt rárakódott hitetlenség. A hitetlenség abban, hogy bármilyen átlagfeletti, nagy dologba akarod is vágni a fejszédet, akkor te úgy sem vagy rá képes. Neked az úgysem fog sikerülni.

Én viszont hiszem, és az életem a példa, hogy mindenki előtt nyitva áll az út. Előtted is. Az út arra, hogy ha akarod, akkor felkutasd és kiteljesítsd magadban a tehetséget.

És ez nem csupán a tehetséggel van így, hanem ugyanúgy érvényes az innováció második emberi tényezőjére. Vegyük elő még egyszer az előző listánkat! Mi jut eszetekbe, ha azt mondom, Wolfgang Amadeus Mozart, Albert Einstein, Michael Jordan, Steve Jobs, Bonaparte Napóleon vagy Michael Jackson? Mert még mindig van bennük közös vonás. A tehetségen túl a másik közös jellemzőjük nem más, mint a szenvedély. A szenvedélyük abban, amiben tehetségesek.

De miért nem elég a tehetség az innovációhoz? Miért jó, ha van hozzá szenvedély is?

Egyrészt, mert az innováció nem csupán egy rutinfeladat, amit csakúgy egyszerűen ki lehet adni. Hiába mondaná bármelyik főnök, hogy:

- Pista, te most délelőtt kitöltöd ezt az Excel táblát az adóhatóságnak, aztán délután kettőtől kezdj el innoválni!

Ebből sohasem lesz innováció. Másrészt, mert az innovációt nem lehet kívülről, akár pénzzel motiválni. Mondhatnánk, hogy:

- Haver! Én most keresek háromszázezret. Hát bolond leszek én neked ennyi pénzért innoválni! Fizess ötszázezret! Akkor talán majd megpróbálom.

Ebből sem lesz soha innnováció.

Mindezek ellenére egy szenvedélytelen tehetség, amilyen korábban jómagam is voltam, nos, egy szenvedélytelen tehetség tudása is vitathatatlanul hasznos lehet egy innovációs csapat számára. De ha szenvedélytelen, akkor az innováció neki csak egy munka. Reggel felveszi, délután leteszi. Ha pedig elakad az innovációban, mert mindenki elakad, és ez rengetegszer megtörténik, hiszen ilyen az innováció természete. Nos, ha egy szenvedélytelen ember elakad az innovációban, akkor nincs meg benne az a belső hajtóerő, ami nem hagyja nyugodni, ami addig piszkálja, amíg meg nem próbál új utat találni a megoldáshoz. A szenvedélyes innovátor azonban minden tehetségét és energiáját az innovációnak szenteli. A szenvedélyes innovátor nem pénzből és nem jutalomból, hanem a saját szenvedélyéből meríti a motivációját. Ez pedig igen sokat nyom a latban, mivelhogy az innovációban kegyetlen a verseny. És ebben a versenyben csak azok képesek a legeslegelsők és a legeslegjobbak lenni, akik nem csupán tehetséggel, hanem szenvedéllyel vetik bele magukat az addig nem létező, új valóság megteremtésébe.

A szenvedély pedig éppen olyan, mint a tehetség. Mindegyikünkben ég, lángol valami iránt. Lehet, hogy most úgy érzed, hogy benned talán sosem volt, vagy oly régen eltűnt, hogy már nem is emlékszel rá. De én rendíthetetlenül hiszem, hogy a tehetség mellett benned is ott lobog a szenvedély, csak éppen a fagyos jégmezőkre száműzted. Ám, ahogyan a tehetségedet felfedezheted és kiteljesítheted, úgy, hogyha akarod, ha keresed, akkor megtalálod magadban a szenvedélyedet.

Ha pedig rálelsz, és úgy döntesz, hogy kipróbálod a szenvedélyedben a tehetségedet, akkor semmi sem állíthat meg abban, hogy ha akarod, akkor elhivatott innovátorként Te magad is akár valami világra szólóan újat teremthess.

És itt lép be a cselekménybe a HR. Mert mi történik akkor, amikor a HR szerelembe esik az innovációval? Nos, akkor születik meg többek között a Google gyerek. A Google neve mára összeforrt az innovációval. Ki ne ismerné a kísérletezésre, az új megoldások felfedezésére szánt munkaórákat, amelyekre még ma is alig példa akad szerte a világban? A Google már évekkel ezelőtt elhíresült arról, hogy minden héten felszabadít néhány órát a dolgozói munkaidejéből azzal a céllal, hogy a saját projektjeiken tevékenykedjenek. Ez a néhány óra a HR egyik legelképesztőbb innovációja. Valami új, valami teljesen más, valami, ami totálisan szembe megy az addigi közgondolkodással. S amit ez heti néhány óra megtestesít, azt nevezem én az innováció harmadik emberi tényezőjének, ami nem más, mint az inspiráció. De mit is jelent az a szó, hogy inspiráció?

Az inspiráció nem ösztönzés. Nem pénz, nem jutalom, még csak nem is csocsóasztal a folyosón vagy az étkezőben. Az inspiráció nem menedzsment, nem vezetés és nem iránymutatatás. Az inspiráció szabadság. A kreativitás szabadsága. Az inspiráció az, amikor szabadon felfedezheted és fejlesztheted a tehetségedet. Az inspiráció az, amikor korlátok nélkül keresheted, kutathatod a szenvedélyedet. És az inspiráció az, amikor erre bátorítanak, amikor ebben támogatnak, és amikor erre lehetőséget teremtenek.

A Google hisz a tehetségben, hisz a szenvedélyben és hisz az inspirációban. Hiszen ha nem hinne, akkor miért kínálná a munkatársainak a szabad kreativitás lehetőségét, és miért bátorítaná őket arra, hogy ezt kihasználva azzal foglalkozzanak, amiben szakmailag a legmagasabb szintre juthatnak, s amiben a legnagyobb örömüket lelik? Mert ez a HR egyik legerőteljesebb innovációja.

Azonban a napi 8-10-12 órás, mereven szabályozott rutin súlya alatt görnyedő, kimerült és kiábrándult emberek nem fogják keresni sem a szenvedélyüket, sem a tehetségüket. És nem fognak újat teremteni, és nem fognak innoválni. És ha egy szervezetből hiányzik a szenvedély és az inspiráció, akkor hiába tereljük össze a tehetségeket, azok is csak ímmel-ámmal fognak kutatni és fejleszteni. És ezért történik az, hogy a csoda, a nagy csoda, az addig ismeretlen, ám mindenkit elkápráztató innováció, amelyre minden szervezet epekedve vágyik, végül az érdektelenség és a közöny martalékává válik.

Itt és most még messze járunk a Google-tól. Ma még úgy gondoljuk, hogy jó, vagy kevésbé jó szempontrendszer szerint, de mi majd kiválasztjuk a tehetségeinket, akik innoválni fognak. Ők lesznek a mi tehetségbankunk, akiket mi babusgatni fogunk. S hogy valóban innoválnak-e? Talán igen, talán nem. De mi történik a többiekkel, a kevésbé tehetségesnek titulált szakemberekkel? Vajon hisszük-e róluk, hogy bennük is ott rejtőzik az innováció két életre hívó forrása, a szenvedély és a tehetség? Hisszük-e, hogy az inspiráció egy átlagosnak tűnő emberben is képes felébreszteni a szenvedélyt és a tehetséget. Akár hisszük, akár nem, egyvalami bizonyos. Mégpedig az, hogy ma még sem vezetőként, sem HR-esként nem teremtjük meg a munkatársaink számára a szabad kreativitás lehetőségét, és nem bátorítjuk őket arra, hogy saját belső motivációjuktól hajtva felfedezzék és kiteljesítsék magukban a szenvedélyt és a tehetséget. Helyette elfogadjuk a napi 8-10-12 óra börtönét, mereven szabályozott rutinok közé szorítjuk önmagunkat és kollégáinkat, miközben meg sem kíséreljük őket inspirálni.

Ha azonban ezen változtatni szeretnénk, akkor, ahogyan az a Googleben is történt, a HR kell, hogy a legelszántabb hirdetője, szószólója, mentora, bajnoka legyen az inspirációnak. Ezt pedig leginkább azzal érheti el, ha ő maga lesz az, aki legeslegelsőként a saját csapatában megteremti és átéli a tehetség és a szenvedély felfedezésének és kibontakozásának valódi lehetőségét. Ezért kell, hogy a HR szerelembe essen az innovációval és annak 3 emberi tényezőjével, a tehetséggel, a szenvedéllyel és az inspirációval. És ha ez a szerelem kivirágzik, akkor az maga lesz az inspiráció arra, hogy a többi csapat is csatlakozzon a HR újvilágot teremtő innovációjához. És végül ez az innováció lesz az, amely nem csupán egy szűk körű, önkényesen felkent tehetségbankot kínál majd a szervezetnek, hanem felszabadítja az összes kitörni vágyó szenvedélyt, tehetséget és kreativitást.

S most így a vége felé haladva, hadd villantsak fel nektek egy történetet! Alig egy évet dolgoztam szervezetfejlesztési és képzési vezetőként egy vállalatnál. Ám ez alatt a rövid idő alatt is sikerült útjára indítanom egy innovációs díjat. Komoly díjat, komoly pályázati feltételekkel. A vezetők mind azt jövendölték, hogy senki nem akar majd ennyi energiát befektetni egy innovációba, hogy senki sem fog a díjért harcba szállni. Szerencsére tévedtek. Még ma is tökéletesen emlékszem arra a pillanatra, amikor az első két fiatal bekopogott az irodámba, és lezárt fehér borítékban személyesen adták át nekem a csapatuk pályázatát. Számomra ez a nap volt az, amikor a HR szerelembe esett az innovációval.

Legvégül pedig engedjétek meg, hogy a saját krédómmal fejezzem be. Hiszek a tehetségben és hiszek a szenvedélyben. Hiszem, hogy mindkettő ott rejtőzik, ott lüktet minden egyes emberi lényben. És hiszem, hogy az inspiráció képes felébreszteni és kiteljesíteni abban, aki maga is akarja, mind a szenvedélyt, mind pedig a tehetséget.

Köszönöm szépen.